Sült Nyest

Szexi dög

2017. február 15. - dzsoni90

Még el sem indult a blog, máris ritkábban írok, mint amilyen gyakorisággal dobnak "Robin Hoodot" a darts világában (majd utánanézel). De legalább már tudom mi a konfitálás. Nem, nem kerestem rá, nem akadt felesleges négy másodpercem ilyetén badarságokra, totál véletlen futottam bele egy cikkbe, ahol a témát taglalták, mindezt a budin ülve. Imádok vécézni. Na, nem a konkrét folyamat miatt, hanem mert rengeteget tanulhat közben az ember. Az ülőke tökéletesen hangolja össze a kellemeset, a hasznossal. Szóval az abálást rejti ama gondos műértéssel felépített szavacska, mely tökéletesen tükrözi az elundorodó, magát a pórnéptől megkülönböztetni kívánó, olümposzi magasságokban létező gasztrosznobokat. De, gondolom, nem cseng olyan jól a fájndájning éttermekben a petrezselyemolajban abált körte, mint a petrezselyemolajban konfitált körte. Még a kibaszott spell-check is aláhúzza az utóbbit.

1.jpg

Ööö, ez izé... póréhagymán tálalt, prézlis zsúrpogácsa, nutella-ágyon

Korábban említettem a hazai Konyhafőnököt, ahol roppant kellemetlen volt nézni a zsűri modorosságát, erőltetett manírjait. Pedig, mint utólag kiderült, Vajda Pierre is egy tévéképes figura lehet, Godlybenő műsorában egész szimpatikus figurát hozott, Bernáth könyvei kurvajók, kár volt fura szerepeket írni rájuk. Wossala Rozináról is elhiszem, hogy a való életben jó arc, ha valaki ezt vallja, de ítésznek nem való, pláne, hogy annyit tudunk elmondani róla, hogy valamely korábbi évadban második lett (ha jól emlékszem). MÁSODIK!? Fel se fogom miért kéne adnom a véleményére, a másodikok a legnagyobb vesztesek. Ha besétálok egy Libribe, nem találok olyan címeket, mint "A Forma-1 majdnem világbajnokai", vagy "Ez közel volt - Hillary Clinton", és ez nem véletlen. De őrjöngés helyett, dobjunk valami étket, mert ez a poszt már a bevezetőben szétesni látszik. A lényeg, ami szarul áll, azt ne hordjuk.

Tovább

Hús hússal húsban

Aki még nem vett részt borkóstolón, elképzelni sem tudja, hogy mennyire közel áll az egész önmaga paródiájához. Sokszor viccelődünk sommeliert játszva, puffogtatva olyan nagyzolásokat, hogy a tokaji javasasszonyok tyúkszemén tanyázó bőrgombának zamatát halványan kiérezni az adott koccintósból, ahogy az izzó óriás tűzsugarai alatt, mezítelen lábbal gyártják a mustot, miközben padlizsán hajkoronájukból áradó verejtékgyöngyök hatják át, Rákosi által dedikált otthonkájuk. És fogalmunk sincs, hogy mennyire rajta vagyunk a szeren, mert egy ilyen, szakikkal történő pincebejárás, valóban így zajlik. A gasztrosznobizmus határtalan mértékeket tud ölteni, és valahol megmosolyogtató, ahogy az emberek ilyenkor minden erejükkel azon fáradoznak, hogy minél manírosabban hordják magukon az álsznobéria védelmező palástját. Persze, az ízlelést, kóstolást, szaglást tanulni lehet, sőt kell is, mert valóban nem könnyű megtalálni egy-egy borban azt, ami benne is van (nekem is ritkán sikerül, bár az én ízlelőbimbóimat ellőtték Vietnámban). Ugyanakkor, vázolnám miként zajlik az esetek többségében egy ilyen összejövetel. Kóstolás, hallgatás, miután a borász tájékoztatott, hogy mit kell felismerni, heves bólogatás, és egyetértés, majd vállveregetés, ha sikerült. És persze, hogy sikerült, akkor is, ha nem. Mert ilyenek vagyunk. Nem akarunk kisebbnek látszódni a másiknál. És ezért undorítóak eme kóstolók, pláne, hogy később a szálláson közösen nyugtázzuk, hogy a borok fele egy kalap szart nem ér, de az illetékeseket előtt jelezni, már gyávaság. Ha ezen túl tudjuk tenni magunk, akkor egyébként abszolút megéri egy ilyen délután/este, csak nem szabad kiakadni, azon, mikor valamelyik nagytudású a bajsza alól olyat böfög, hogy... "hmm, elsőre finom, enyhe POMELO illatot érzek". Pomelo baszdmeg! Innentől magyarázhatod a textúrákat, a savasságot, meg a többi lófaszt, nem érdekel. Ha kibasználak a nagybanin, hogy mutass nekem pomelót, tágas borjúszemekkel pupilláznál vissza, hogy mi a franc az. Akkora paraszt a csávó, hogy a térerőt is hektárban méri. De mondom, ezen túl lendülve, megéri az élmény.

16326917_1363557657041214_721080502_o.jpg

Főleg, hogy némelyik borászat egészen brutális helyen fekszik. A balatoniaknak nagy előnyük, hogy a víz látványa fokozza az összképet, a parton sellőket hágnak az őzbakok, a csukák dallama álomba ringatja a vitorlásokat, a csillogó naplementében nem kívánunk mást, csak egy romantikus, beolajozott testű Channing Tatumot. Pedig én hetero vagyok, ő meg házas. A képen, egy kóstoláshoz felszolgált menüke látható, a felére nem emlékszem micsoda, de annyi szent, hogy a borokhoz így, ebben a formában kell ezt csinálni. A gond ott kezdődik, mikor ezt főétel+köret kombónak gúnyoljuk. Mint a bocuson szokás. Na de, mi a recept?

Tovább

Hello

A hangzatos cím után, nem árulok zsákbamacskát, belecsapok a lecsóba (ejj, rögtön egy kajás hasonlat? kínos). Főzünk, sütünk, pirítunk, meg minden. Ebben a blogban ez lesz. Ha valóban nyestekről szeretnél olvasni, sajnos nem ez a te helyed (de ha megtalálod, szólj, mert biztos király). Apró bibi, hogy gasztroanalfabéta vagyok. Nem tudom mit jelent konfitálni, mi az a polenta, vagy melyik kanálhoz nyúljak, ha blansíroznék. De nincsenek is mesterszakács ambícióim, viszont kurva jó kajákat akarok készíteni. Ha hasonló cipóban jársz, idővel megfejtjük a konyhát és gyakorlatilag a nulláról kezdve lejegyzünk egy fejlődéstörténetet. Ez a lényeg, alant a rizsa.

Tovább